AZ APOKALIPSZIS ELKEZDŐDÖTT

Az első esetek a Keleti pályaudvaron jelentkeztek. Ingázók, akik tántorogtak ki a metróból, hamuszürkén, összerogytak a peronon, mielőtt felálltak volna mechanikus lassúsággal, üveges szemmel, lógó állkapoccsal. A biztonsági őrök először drogra gondoltak. Aztán elkezdődtek a harapások.

Két órán belül a budapesti metró, négy vonal, ötvenhat állomás, Európa legrégebbi szárazföldi metrója után a második legrégebbi rendszer, mészárszékké vált. A piros vonal, az M2, amely Örstől Déliig a Dunán is átkel, halálos csapdává lett: zsúfolt szerelvények haladtak tovább, ajtók beragadtak, sikolyok halkultak kocsiról kocsira. A Deák téri csomópontnál, ahol mind a három vonal találkozik, ezrek szorultak a forgókapuk és a mélyből feltörő szürke ár közé.

A felszínen Budapest nem értette meg rögtön. A Váci utcában a turisták még lángost ettek és pálinkát ittak, amikor az első fertőzöttek kimásztak a metró szellőzőrácsain az Erzsébet téren, botladozva az esti fényben, elhaladva a Gerbeaud cukrászda előtt, ahol százötven éve szolgálnak fel tortákat az embereknek, akik most a torta helyett egymást ették. Az emberek filmeztek. Természetesen. A videó egy Fradi-mezes fickóról, aki megharapta a pincért egy romkocsmában a hetedik kerületben, abban a negyedben amelyet a világ azért ismer mert romos épületekből csináltunk bárt és ezt valahogy kultúrának hívjuk, vírusként terjedt: huszonöt millió megtekintés, mielőtt az internet összeomlott.

A miniszterelnök 18:47-kor szólalt meg a Karmelita kolostorból. 19:15-re a Karmelita sötét volt. 20:02-re az ORFK-n a Teve utcában senki sem vette fel a telefont. Magyarország túlélt tatárjárást, török megszállást, Habsburg elnyomást, két világháborút, '56-ot és a rendszerváltást. Most kiderült, hogy vannak dolgok, amelyeket még a magyar sem él túl.

A honvédség megpróbálta tartani a hidakat. Budapest két város, amelyet a Duna választ ketté, Buda és Pest, és kilenc híd köti össze, és aki a hidakat tartja, az tartja a várost. Lezárták a Lánchidat, Széchenyi álmát, azt a hidat amely először kötötte össze a két partot. Lezárták a Margit hidat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat. De a Duna nem tartotta vissza azt, ami a mélyéből jött. A dolgok, amelyek a víz alatt jöttek, nem szorultak hídra.

A nyolcadik kerület esett el először. A Józsefvárosban, abban a negyedben amelyet Budapest mindig is félt és amely most megmutatta, hogy van amitől jobban kell félni. A romkocsmákban a Kazinczy utcán, ahol a turisták számára a pusztulás esztétika, az esztétika most pusztulássá vált. Erzsébetvárosban, a régi zsidó negyedben, a Dohány utcai zsinagóga bezárta kapuit. A legnagyobb zsinagóga Európában. Nem volt elég nagy ahhoz, hogy mindenkit befogadjon.

A Puskás Arénában, a vadonatúj stadionban amelyet nemrég építettek a régi Népstadion helyére, hatvannyolcezer üres szék. Az Üllői úti Fradi-stadionban, ugyanez. A két stadion üresen, két tátott száj hang nélkül.

A Halászbástyáról, arról a neogótikus teraszról a budai várnegyedben ahonnan az egész város látható, Budapest elsötétedését lehetett figyelni. A Parlament, az az őrülten szép gótikus torta a Duna-parton, amelyet azért építettek ilyen nagyra mert a magyarok nem bírtak kisebbek lenni az angoloknál, még ki volt világítva. A kupolája aranyban izzott egy város felett, amely már nem válaszolt.

Budapest. A Duna gyöngye. A város ahol a fény és a pusztulás mindig egymás mellett éltek, a szecessziós paloták mellett az omladozó bérházak, a fürdők mellett a romok.

Ma éjjel csak romok maradtak.

És a sötétben, a budai villák és a pesti bérházak között, a Duna két partján, kétmillió száj nyílt ki. Nem hogy beszéljen. Nem hogy kiabáljon. Nem hogy panaszkodjon. Hogy harapjon.

7 szerep. 28 nap. Nulla hibatűrés.

• 👑
  Vezető
• 🏃
  Felderítő
• 🛡️
  Tank
• 💉
  Mentős
• 🍳
  Szakács
• 🔧
  Technikus
• 💀
  Csali